Fogmosási hibák, amelyeket Te is elkövetsz

Főoldal > 10 dolog, amit rosszul csinálsz fogmosás közben

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

10 dolog, amit rosszul csinálsz fogmosás közben


1970/01/01
SzSz

Gyerekkorunk óta tudjuk, hogy napi kétszeri fogmosással gondoskodhatunk fogaink egészségéről, és elkerülhetjük a különböző fogproblémákat. Nos, sajnos ez így önmagában nem igaz, ugyanis egy szimpla fogmosás még egyáltalán nem garantálja, hogy szád teljesen megtisztul majd a különböző baktériumoktól, maradékoktól és egyéb lerakódásoktól.

A következőkben 10 olyan hibát sorolunk fel, amiket a legtöbben elvétenek fogmosás közben, és persze azt is, hogy hogyan kerülheted el őket!
 

Fogmosási hibák, amelyeket Te is elkövetsz

1. Nem mosod elég sokáig fogaidat

Ez az egyik leggyakoribb probléma. A helyes módszer napi két alkalommal fogat mosni, mindkét alkalommal két-két percen keresztül. Egyszer lefekvés előtt, egyszer pedig valamikor a nap folyamán.

Ha hagyományos fogkefét használsz, akkor állítsd be a telefonodon egy időzítőt, és félpercenként válts a fogaid egy másik részére, tehát összesen négy területre oszd fel a fogaidat. Sok elektromos fogkefe félpercenként rezzen egyet a kezedben, jelezvén ezzel, hogy ideje egy másik területre is figyelmet fordítanod. Ez a négy terület jobb oldalt felül, jobb oldalt alul, illetve bal oldalt felül és bal oldalt alul.



 

2. Kiöblíted a szádat fogmosás után

Amikor kiöblíted a szádat, akkor ezzel a lendülettel ki is mosod belőle az összes fluorid és fogzománc-védő anyagot, amit fogkrémmel felkentél a fogaidra. Próbáld meg rászoktatni magad, hogy a fogmosás végén inkább köpj, mint öblíts, hogy ne mosd ki a szádból a fogkrém védő hatását.

 

3. Nem jó fogkrémet használsz

Habár nincs olyan fogkrém, ami mindenki számára tökéletes lenne, figyelj rá, hogy csak olyan termékeket vásárolj, amely fluoridot tartalmaz, méghozzá legalább 1350-1500 milliónkénti egységgel (ppm). A fluorid nélkülözhetetlen a fogszuvasodás megelőzéséhez. Ha vegán fogkrémek között válogatsz, akkor is figyelj oda erre az értékre a dobozon.

De ha szeretnéd elkerülni valóban a fogszuvasodást, a legjobb, amit tehetsz, hogy odafigyelsz otthoni szájápolásodra, emellett pedig eljársz rendszseresen fogorvosodhoz. Ha szeretnél megszabadulni a fogkőtől és egészséges fogakat szeretnél, keresd fel a PureDental fogászatát, ahol segítenek! Kérj időpontot rendelőjükbe most, az alábbi linkre kattintva: fogkő eltávolítás!

4. Rosszkor mosol fogat

Ha beteg vagy, vagy valamilyen más okból rád jön a hányás, akkor jó eséllyel te is megmosod utána a fogadat, hogy elkerüld a kellemetlen szájízt és szájszagot. Ez nagy hiba, ugyanis a hányással felöklendezett gyomorsav (illetve a savas italok és ételek) eltávolítja a fogaidon képződő védelmező nyálréteget, és ilyenkor a fogak súrolásával kárt is tehetsz bennük. Ha szeretnél fogat mosni egy ilyen kellemetlen élmény után, akkor várj ezzel legalább 30 percet, hogy a védőréteg újraképződhessen a fogaidon. A kellemetlen szájízt és szagot addig is vizes és/vagy szájvizes öblögetéssel enyhítheted.

Ha már a fogmosás időzítéséről van szó: az éjszakai, lefekvés előtti fogmosás a legfontosabb, ugyanis ilyenkor távolíthatod el szádból azokat a lerakódásokat és baktériumokat, amelyek a nap folyamán gyűltek össze benne.

 

5. Túl erősen súrolod fogaidat

A nem megfelelő fogmosási technika, illetve az erőltetett mozdulatok idővel kárt tehetnek fogaidban, és akár a fogíny is visszahúzódhat miattuk. Az erősebb súrolástól nem lesznek tisztábbak a fogaid – sok elektromos fogkefén egy jelzőfény is van, ami kigyullad, ha túl erős nyomást érez.

A súrolást egy enyhe szögben kell végezni, hogy a fogkefe az ínyeket is érje, de ne túl erősen, nehogy megsértsd őket. Foglalkozz továbbá minden fogaddal egyenként (vagy egyszerre legfeljebb kettővel), ahelyett, hogy jobbra-balra súrolnád őket.
 

6. Nem megfelelő fogkefét használsz

Hogy elektromos, vagy hagyományos fogkefét használsz, az nem igazán számít, ha tudod, hogy hogyan mosd vele fogaidat megfelelően. A hagyományos fogkefék egyik hátulütője, hogy nehezebb velük megtisztítani a bölcsességfogakat, míg az elektromos fogkefékkel sokkal egyszerűbben elvégezhető ez a feladat.

Egy jó elektromos fogkefe továbbá jelezni is tudja, ha túl erősen nyomod a fogaidhoz, illetve fél percenként is „szól”, hogy ideje áttérni a száj többi részére is.

A puha és közepesen kemény fogkefék jobbak, mint a kemény szálúak, mert kevésbé irritálják a fogzománcot és a fogínyt. Ügyelj a fogkefe méretére is, mert ha túl nagyot választasz, akkor nehezebb lesz elérni vele a hátsó fogakat, és egyébként sem egyszerre kell mosni az összeset, hanem apránként, alaposan végighaladni mindegyiken.

7. Régi fogkefét vagy kefefejet használsz

Függetlenül attól, hogy elektromos, vagy hagyományos fogkeféd van, a kefe szálai idővel elkopnak majd a rendszeres használat után. Érdemes tehát legfeljebb háromhavonta új fogkefét vásárolni, vagy lecserélni a kefefejet, ha elektromos készüléket használsz. Időzítsd a cseréket az évszakok kezdetéhez, hogy könnyebb legyen észben tartani a három hónapot.

Fontos továbbá, hogy ha beteg voltál, akkor is válts új fogkefére, hiszen a kórokozó baktériumok hosszú ideig megmaradhatnak a szálak között, és újra megfertőzhetnek.

 

8. Csak elölről fogselymezed a fogaidat

Egyesek csak azokat a fogaikat tisztítják meg fogselyemmel, amiket kényelmesen elérnek a szájukban. A fogselymezés azonban nem csak az ételmaradványok miatt szükséges, hanem az apró lepedékeket és biorétegeket is segít eltávolítani a fogak közül. Ezek azok a maradványok, amelyek lyukas fogakat és ígybetegségeket okozhatnak.

 

9. Nem használsz fogköztisztító kefét

Ha fogselymet használsz, érdemes beszerezni egy fogköztiszító (más néven interdentális) kefét is. Míg a fogselyem a fogíny réseit segít tisztán tartani, addig a fogköztisztító kefe a fogak oldaláért felel, amit fogkeféddel általában nehéz vagy lehetetlen elérni.

 

10. Nem használsz fogselymet

A „fogselymet helyettesítő” fogkefék valójában nem helyettesítik a rendes fogselyem-használatot. Ezek a kefék nem képesek hozzáférni szád azon részeihez, amiket fogselymekkel szokás tisztán tartani. A szájvíz szintén nem helyettesíti a selymet, ugyanis nem képes eltávolítani a lepedéket a fogakról és azok közül.
 







Legfrissebb cikkek


Karakter és kifinomultság: egyedi férfi karkötők minden alkalomra
Az utóbbi időben megnőtt az ékszereket viselő férfiak száma, legyen szó Harry Stylesról és egyetlen gyöngyfülbevalójáról (és Gucci gyűrűvel díszített ujjairól) a MET Gálán, Paul Mescal ikonikus láncáról a Hétköznapi emberek (Normal People) sorozatban, vagy Shawn Mendesről, aki mindenhol megmutatja a férfiaknak, hogy itt az ideje, hogy férfi karkötőt vásároljanak.
5+1 dolog, amit csak a lányos apukák értenek meg
Lányos apukának lenni különleges élmény. A lányaik iránt érzett szeretet, az őket körülvevő védelmező ösztön és az állandóan változó szülői kihívások mind mindennapi részei ennek a szerepnek. Az alábbiakban bemutatunk 5+1 olyan dolgot, amelyet talán csak a lányos apukák érthetnek meg igazán.
Ezek a horoszkópú nők lesznek a legjobb feleségek
A csillagok néha útmutatást adhatnak a szerelem és az összeillés világában. Nézzük meg, mely horoszkóp jegyek női képviselői híresen jó feleségekké válhatnak, figyelembe véve azokat az egyedi tulajdonságokat, amelyek különösen előnyösek lehetnek egy hosszú távú, boldog kapcsolat kialakításához.
Urak.hu férfi magazin

Online úriember magazin. Online férfi magazin. Klasszikus úriemberek. Modern úriemberek. Mindent megtudhatsz oldalunkon, ami ahhoz kell, hogy Te is Gentleman módjára élhesd az életedet.

Klasszikus úriemberek

Érdekel a klasszikus úriember stílus? Te is igazi gentleman szeretnél lenni? Utazzon vissza az időben és ismerd meg milyen lehetett a klasszikus úriemberek életstílusa az elmúlt évtizedekbe. A hagyományos gentleman fogalma eltűnőben van a modern XXI. századi világ felgyorsulásával. Cikkeinkben a régi értékek is előtérbe kerülnek. 

Modern úriemberek

Tekints bele a modern úriemberek mindennapjaiba. A technológia ma már minden férfi életében jelentős szerepet játszik. Ismerd meg, hogyan hatnak a kütyük a modern úriemberek életérzésre. Cikkeinkben a modern technológia is helyet kap.

Minden, ami férfias

Úriember magazinunkban megtalálhatsz mindent, ami a férfi léthez, a gentleman életérzéshez kapcsolódik. Ajánlott úriember témáink, de nem csak férfiaknak: család, egészség, életmód, sport, stílus, szórakozás, technológia és tudomány. Minden, ami férfias egy helyen.

Kitekintő

Érdekes cikkek, hírek a nagyvilágból és belföldről. Szállodalátogatás, turisztikai látnivalók, gasztronómia. Fedezd fel velünk hazánk rejtett kincsit!